HATODIK MOBILITÁS – ATRI, OLASZORSZÁG

Abruzzo megyében az Adriai tengertől 15 percre három dombra épült kisváros Atri látta vendégül a program résztvevői április 14-18-ig.

Az első napon az Atri Primary School és Amaltea Pre-primary School látogatásával kezdődött. Egy intézményben azon belül kissé elkülönülten a korosztályoknak megfelelő pedagógiai program szerint nevelik oktatják a 3-11 éves korosztályt. A környék kisebb iskolái szintén ehhez az intézményhez vannak integrálva. A 12-14 éves korosztálynak külön iskolában folyik a képzés. A környék gyönyörű adottságai – tenger/hófödte hegyek, völgyek fantasztikus keretet adnak az ott élők mindennapjaihoz, és a természeti szépségeknek  a nevelésben is fontos szerepük van. Mi is meglátogattuk a város határában a Calanchi Oasis természetvédelmi területet, ahonnan többféle túra tehető és csodás betekintést kaphatunk a víz, szél és hó természetalkotó tevékenységébe. Az itteni agyagos, homokos területet ezek az erők alakították, csipkézték a mai érdekes formákra.

A színházi esten a gyerekek közreműködésével hallhattunk helyi dalokat valamint minden résztvevő nemzet himnuszát. A 3-4 éves korosztálynak a miénkhez hasonló színes változatos módon, a képességfejlesztést szem előtt tartva, szervezik a tanulási folyamatot tevékenységekbe ágyazva. Külön érdekesség hogy amolyan „laboratóriumi” keretekben, tehát az egyes tevékenységek a szükséges eszközökkel felszerelt külön termekben szerveződnek.

Az alsó tagozatos osztályokban játékosan, cselekedtetve oktatnak, az írás-olvasás tanulás hasszabb folyamat. Alkalmunk volt a gyerekekkel közösen tevékenykedni, ill. egy magyar dalos játékot tanítani nekik, ez a Katalinka szállj el … kezdetű dal, amihez a közös nyelv az utánzó mozgás volt. A gyerekek köpenyt viselnek, amelyek színes apró kockásak.

A környéken megismerkedtünk a szőlőtermelés és a spagetti tészta speciális készítésével is (spaghetti on guitar). A tengerparton álló Cerrano Tower nemcsak fantasztikus kilátást engedett a vidékre, hanem kiállító teremként is funkcionál. Nagyon érdekes látnivaló  Casoli Pinta avagy kiállítás a csillagok alatt, mivel a házak falán helyezték el a modern freskókat többnyire olasz művészek képeit. A sok információt képekkel, könyvekkel igyekeztünk szemléletessé tenni itthon a kollágáknak, a gyerekeknek pedig az észt Ulo mókuskát hoztuk haza, sok kézimunkával teli dobozban.