NEGYEDIK MOBILITÁS: MELLISTE – ÉSZTORSZÁG

A negyedik találkozót az észtországi partner szervezte a második legnagyobb város Tartu közelében fekvő kistelepülés iskolájában Mellistében. Az intézmény összevont többcélú iskola – 2 évestől 6-7 éveskorig nevelő egysége az óvoda ahol 4 csoportban vegyes életkorú gyermekekkel foglalkoznak, hasonló módszerekkel mint a hazai óvodák. Az iskolai egység  7-11 éves korig látja el a gyerekek oktatását kislétszámú osztályokban.

3 fős csapatunk első nap az ország fővárosával ismerkedett – Tallin öreg városrésze gyönyörűen felújított. Az iskolában valamennyien bemutattuk országunk, általunk összegyűjtött 5 csodáját – a gyerekek szavazatai alapján a következők: Balaton, Bory Vár, Hortobágy, Visegrád/ Duna kanyar, és a Termál-gyógyvizek. Ezen az estén kulturális ízelítőt is kaptunk az Észt dalokon és táncokon keresztül.

Anyanyelvünkön mutattunk be a gyerekeknek gyermekdalokat felkeltve érdeklődésüket a színes európai világra. Az iskolások a 7 nyelv 7 ország programon bemutatták felkészültségüket – öröm volt hallgatni a magyarul megszólalókat.

Az utolsó napon a nemzeti csodaként emlegetett fekete kenyér és a vaj készítésével ismerkedtünk, valamint  az ugyancsak  csodaként számon tartott Észt tájjal és a legmagasabb “heggyel” a 310 m magas Suur Munamägival.

Minden nemzet a saját “Pet-box”-al tért haza, hogy a gyerekeink láthassák az utazó naplóban összegyűlt élményeket.